A családok otthonteremtési kedvezménye (csok) nem csupán vásárlásra és építésre, de bővítésre is igényelhető. Fontos tudni azonban, mi számít bővítésnek a csok szempontjából, és hogyan kell a csok-ot bővítés esetén megigényelni.
Ezekre a bővítési célokra igényelhető a csok: meglévő lakóingatlan bővítése, tanya, birtokközpont vagy preferált település területén használt lakás vásárlása és bővítése, vagy vásárlása és korszerűsítése (falusi csok). Bővítésnek számít, ha a lakás hasznos alapterülete legalább egy lakószobával nő, ide tartozik az emeletráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás is, amennyiben ezzel nem jön létre két új, önálló albérletként nyilvántartott lakás.
A bővítést követően a lakás hasznos alapterületének egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, két gyermek esetén az 50 négyzetmétert, három gyermek esetén a 60 négyzetmétert, négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert kell elérnie.
Már megkezdett bővítés esetén is segítségünkre lehet a csok támogatás, ám ebből az összegből kizárólag a hátralévő, még el nem végzett munkálatokat lehet rendezni.
A csok igényléséről fontos tudni, hogy azt házastársak vagy élettársak kizárólag együttesen igényelhetik (de jogosultak rá a gyermeküket egyedül nevelők is), egy háztartásban élők egyidejűleg egy kedvezményt vehetnek igénybe. Az úgynevezett fiatal házaspárok vállalt gyermekre is igényelhetik (fiatal házasok azok, akik közül legalább az egyik fél a csok iránti kérelem benyújtásának időpontjában még nem töltötte be a 40. életévét).