Indul a diákmunka szezon: mennyit kereshet egy diák 2021-ben?

Június 15-én a közoktatásban is véget ért a tanév, a nyári vakációval együtt megkezdődött a diákmunka főszezonja is. Az idei év azonban ezen a téren is más, mint az eddigiek. A 2021-es nyár hazánkban az újranyitás ideje, a rendkívül rugalmasan és kedvező feltételekkel foglalkoztatható diákok pedig nagyban hozzájárulhatnak a gazdaság felpörgetéséhez.

A turizmus, vendéglátás, rendezvényszervezés csupán a jéghegy csúcsa, számos ágazatban komoly munkaerőhiány van, amit az órabérek emelkedése is jelez – hangsúlyozta Kott Zoltán, a MELÓ-DIÁK elnök-vezérigazgatója. Az 1983 óta piacvezető társaság több száz partnernél, évente 35-40 ezer munkalehetőséget kínál a dolgozni kívánó diákoknak, így jól érzékeli a trendeket. „Az év elején még úgy látszott, hogy nem fognak nőni az órabérek, tavasszal azonban elindult az emelkedés. 2021 nyarán a diákok már akár 5-10 százalékkal is többet kereshetnek, mint két évvel ezelőtt.”

A diák munkavállalóknak kínált átlagos bruttó órabérek a fizikai és a hagyományos irodai munkakörökben, valamint a vendéglátás területén is 1200 és 1300 forint között mozognak, az IT-ismereteket is igénylő szakmai irodai munkáknál pedig 1700 forint fölött vannak – sorolja Kott Zoltán, hangsúlyozva: a bruttó béreket iskolaszövetkezeti foglalkoztatás esetén csupán a 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli. A bérek között a munkakörtől függően jelentős eltérések lehetnek, így akad olyan fizikai munka is, amelyért óránként jóval több mint 2000 forintot kínálnak. A régiók tekintetében a Balaton vezet, itt – valamennyi lehetőséget figyelembe véve – 1300 forint az átlag órabér, Budapesten és Nyugat-Magyarországon fej-fej mellett áll (1230 forint), és Kelet-Magyarország sincs nagyon lemaradva (1140 forint).

Diákmunkára is ugyanúgy írásban kell szerződni, mint bármely más munkavégzés esetén, és nem lehet a minimálbérnél kevesebbet fizetni, amely jelenleg bruttó 963 forint óránként. A nyári munka persze nem csupán a pénzkeresetről szól. Az elhelyezkedő fiatalok a későbbi pályájukon is hasznosítható szakmai tapasztalatokat szerezhetnek, a kényszerűen otthon töltött hónapok után pedig sokuk számára valódi felüdülés a „jelenléti” közös elfoglaltság. A MELÓ-DIÁK országszerte 40 irodájában több száz nyári munkát kínál a jelentkezőknek, most még mindenki megtalálhatja a leginkább kedvére valót – teszi hozzá Kott Zoltán.

(OTS)