Összefogás indult a budai kisvállalkozásokért

A budai vállalkozások támogatását, a helyben vásárlás előre mozdítását, a közösségépítést és a környezettudatosabb vásárlás népszerűsítését tűzte ki célul a Vegyél Budait! kezdeményezés, amelyet a Vállalkozók a Polgári Értékekért Egyesület valósított meg idén.

A Vegyél Budait! projekt a II. és III. kerületi kis-és középvállalkozásokat kívánja segíteni. A kezdeményezést a koronavírus-járvány következtében tapasztalt komoly bevételvisszaesés hívta életre, legfőbb célja pedig az, hogy új, helyi vásárlóközösséget hozzon létre, új bevételeket generálva az üzleteknek, miközben a környezetterhelést is csökkenti.

„Fontosnak tartjuk, hogy a helyi lakosok jobban megismerkedhessenek a helyi vállalkozások termékeivel. Láttatni szeretnénk, hogy mennyi érték megtalálható helyben, és hogy az itteni termékek választásával a környezetüket is védjük. Így a tudatos vásárlás, a fenntartható fejlődés irányába történő szemléletformálás üzenetét is közvetíteni tudjuk. Hisszük, hogy működésünkkel a lokális közösségek erősítéséhez is hozzájárulunk – hangsúlyozza Dr. Balla Gergely, a Vállalkozók a Polgári Értékekért Egyesület elnöke, címzetes egyetemi docens, vállalkozásfejlesztési és projektmenedzsment-szakértő a projektzáró sajtótájékoztatón.